Az októberi Beercase témája:

OKTÓBER: FESZT

Csak nem úgy, és nem ott ahol elsőre gondolnád. Úgy alakult az évek során, hogy a legjobb sörös események és fesztiválok nagy része Európában ősszel van. Szeretnénk, ha megismernétek párat a kedvenceink közül, és természetesen klassz söröket is hozunk az idei termésből. Rajtunk ne múljon, hogy ne drágán vett híg sört kortyolgass Münchenben idén ősszel.

Szeptemberben bejártuk a magyar és európai kisüzemi sörfesztiválokat, hogy az októberi csomagban elhozhassuk nektek azokat a söröket, amiket mindannyian szívesen fogyasztottunk a különböző eseményeken. Hogy három fesztivált kiemeljek azok közül, amiken jártunk: Borefts Beer Festival (NL), Who Cares for Beer (AT), III. Kraft Sörfesztivál (HU)

Borefts Beer Festival

A Borefts Beer Festival-t minden évben a hollandiai De Molen főzde rendezi meg a főzdéjük udvarán, Bodegravenben. Az eseményre évről-évre kb. 20 főzdét hívnak meg az USA-ból, Japánból és Európából (pl. svéd, angol, magyar főzdék), az egész fesztivál különlegesessége pedig az, hogy minden évben egy megadott tematika alapján minden főzdének kell főznie egy sört, ami a fesztivál ideje alatt kapható. Ebben az évben a témát az érzelmek és az együttérzés ihlette. A De Molen idei filozófiája az volt, hogy szeretne (minél több) szeretetet, békét és boldogságot a világon. A virágos témával pedig szerették volna befolyásolni a kézműves sörök világát. Tehát ebben az évben a téma a Flower Power! volt. A téma a sörfőzdéknek nagy teret hagyott a kísérletezéshez és az üzenet átadásához: “Olyan összetevőket (virágokat?) használjanak a főzdék, amik kommunikálják vagy fizikai hatásuk van arra, hogy az emberek (jobbban) érezzék magukat”. Erről a fesztiválról hoztuk el nektek a hónap egyik kiemelt sörét, amit a magyar delegáció, a Monyo Brewing Co. főzött, a Yummy Mummy-t.

Who Cares for Beer Festival

A sörfesztivált az osztrák-szlovén határon, Bad Radkersburgban a rendezi meg most már második alkalommal a Bevog Sörfőzde. Egy meglehetősen fiatal és hangulatos fesztiválról van szó, ahol a nagyszerű sörök mellett nagyszerű fellépők is zenélnek a fesztivál ideje alatt. Az idei évben a fesztivál egy cirkuszi sátor alatt zajlott, ami nagyon bohókássá tette a helyszínt. Emellett a Bevogon az az elképzelés, hogy egy nagy, hosszú falon legyen mind a 74 sörcsap sok kicsi pult helyett, a pultban pedig a főzdék ugyanúgy saját söreiket csapolhassák – szerintünk tök jó ötlet. Az októberi táska másik kiemelt sörét erről a fesztiválról hoztuk nektek, ami pedig az esemény megrendezéséért felelős Bevog Brewery népszerű pale ale-je, a TAK.

 

III. Kraft Sörfesztivál

Idén második, összességében pedig harmadik alkalommal rendezték meg a Kraft sörfőzdék a Sörfesztivált a Főzdeparkban. A MONYO Brewing Co., a Mad Scientist, a Horizont Sörök és a HopTop Brewery összefogásának eredményeképpen tavaly megalakult a Főzdepark, ami Magyarországon egyedülálló módon egy ipari parkon belül található négy kisüzemi kraft sörfőzde társulása. A fesztiválon résztvevő sörfőzdék ilyenkor minden alkalommal előrukkolnak néhány, a fesztivál első napján debütáló sörükkel, amelyeknek egy része kizárólag a 4 napos esemény alatt volt kapható.
Bár a Mad Scientist mutatott be új főzetet (Sao Paulo Ice Tea), mi mégis egy másik újdonságukat választottuk, ami ez alkalommal nem egy frissen bemutatott sör volt, hanem az egyik sörük, a Mango Bay-t “csapolták” egészen újszerű kivitelben. Az eljárás lényege, hogy a sörre hab helyett Mango Bayből készült frappé kerül, amit aztán mangó kaviárral diszítenek.
Nekünk is eléggé bejött ez a verzió – amit a fesztivál után később néhány helyen még a belvárosban be lehetett szerezni – , ezért úgy gondoltuk, hogyha már az Október a sörfesztiválokról szól, miért ne hozhatnánk el nektek a Mango Bayt, Soft Serve recepttel. Aki eddig kóstolta, most otthon is kipróbálhatja ezt a különleges módszert, aki pedig már igen, újból átélheti ezt a fantasztikus sörfogyasztási éléményt.

A hónap kiemelt sörei

bieredemiel

Yummy Mummy

Monyo Brewing Co. (HU)

A New England IPA egy különleges alkategóriája az IPA-nak, sokak szerint hamarosan különálló sörfajta lehet. A ködös, lágy, édeskés alapízt hibiszkusz virág hozzáadásával egyensúlyozták ki a Monyonál, ami megfelelő savasságot ad neki. A sört kifejezetten a Borefts fesztivál “Flower Power” tematikája ihlette, limitált kiadás.

paleale

TAK

Bevog Brewery (AT)

Az osztrák főzdének az volt a célja, hogy egy nagyon ízletes, aromás és kiegyensúlyozott sört hozzanak létre. A karamell malátás alaphoz 4 fajta komlót adtak, amelyek friss, gyümölcsös illatot és frissítő ízeket eredményeznek. Vigyázat, nagyon  könnyed és vészesen iható sör!

nappalmosaic

Swingers

Oedipus (NL)

Frissítő és gyümölcsös, az Oedipus pedig büszke arra, hogy az első holland gose a piacon. Az amszterdami főzde híres bohókás kombinációiról, ehhez a sörhöz grapefruit és lime héjat adtak a Citra komló mellett.

gingermeister

Capital Lager

Dimbó (HU)

A kisüzemi sörök között méltatlanul elhanyagolt stílus, egy hidegkomlózott lager. Egy nagyon kellemes sörről van szó, épp elegendő komlóssággal és szép utóízzel. Mivel az IPA a Dimbo szerint annyira 2013, mint mondjuk citra komlót tenni sörbe, ezért citra nélkül főztek egy lagert. Sokan nem értik.

kispéntek

Mango Bay

Mad Scientist (HU)

Az őszi Kraft Sörfesztivál talán legnagyobb slágere volt a Mango Bay “soft serve” verziója. A főzde mangóval és laktózzal főzött Ale-jére hab helyett Mango Bayből készült frappé került, egy kis mangó-passió szósszal és mangó kaviárral. A receptet keresd a blogunkon!

greenzone

Bunny Hop

Csupor (HU)

Visszatért a magyar kisüzemisör-szcéna emblematikus tétele, a Bunny Hop, egy Citra komlóval főzött édeskés, könnyed APA. A két évvel ezelőtt számtalan díjat bezsebelő sört most a First sörfőzdében készítette újra a Csupor. Milyen jól tették!

joannagonemad

Single Hop Citra

Kabinet Brewery (SR)

Könnyed citrusos IPA a szerb Kabinet Brewerytől. A Kabinettel az ausztriai Who Cares for Beer fesztiválon találkoztunk, és úgy gondoljuk, hogy ez a Citra komlós sörök új generációja. Nagyon kerek, kiegyensúlyott ízvilág jellemzi.

greyjoy

Gozer

Kaapse Brouwers (NL)

A Gozer egy klasszikus Stout (9,8%), amely kávé és karamell aromái igazán meghatározzák a sört. A rotterdami főzde  zabot főzött a Gozerhez, és ezzel olyan krémességet hozott létre, amely hosszú ideig marad a szájban.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.